Három napos összefoglaló

KEDD:

Végül is, már csak két nap volt, amit a családdal töltök, mielőtt elutaznak. Haileyt reggel elvittem oviba, majd hazajöttem, és nekikezdtem a takarításnak. Nem sokáig jutottam, mert Victoriával és Theoval átmentünk Taliához. Victoriának dolga volt, szóval otthagyott minket. Haileynek csak fél napos volt az ovi, szóval már dél után pár perccel, elhozta Dov, és ő is ott volt velünk Taliéknál. Pizzát rendeltünk, én pedig sushit ettem. Kifejezetten finom volt. Ott voltunk egy jó ideig, majd jött értünk Victoria, és hazajöttünk. Nem sokat voltak itthon, mert vacsorára mentek vissza. Én itthon maradtam, és befejeztem a házimunkát. Közben sorozatot néztem, lefoglaltam magam. Gyorsan elment a nap, én pedig eszméletlen fáradt voltam. 

SZERDA:

Így az utolsó közös napra visszatekintve, ennél különlegesebb nem is lehetett volna. A szülők 25 órán keresztül nem ehettek-ihattak semmit, így inkább Victoria amennyit csak tudott, pihent, vagy aludt, amit teljesen megértek. Annak érdekében, hogy minél többet tudjon pihenni, Haileyvel összekészülődtünk, és átmentünk Taliaéhoz. Játszottunk, Hailey evett egy keveset, majd hazaindultunk, hogy Taliék is tudjanak pihenni. Hazafelé Hailey elaludt a babakocsiban, így próbáltam kikerülni a nagyobb kátyúkat, gödröket, nehogy felkeljen. Fáradt volt: reggel sokkal előbb felkelt, mint szokott, és napközben az oviban szokott aludni, és így, hogy nem volt ovi, örültem, hogy legalább az úton tudott kicsit pihenni. Kezelhetetlen volt sokszor, de tudtam, hogy izgatott az út miatt. Másról sem beszélt, csak arról, hogy megy a felhők felé. Nem lehetett lelőni. Egyszerűen kicsattant az energiától. Csináltam neki vacsorát (rántotta pitában uborkával - egyszerűen imádja), majd egy kis játék után jött is a fürdés, mert reggel korán kelés vár a családra. Miután Hailey elaludt, Victoria és Theo elmentek itthonról, így bébiszittelnem kellett. Szerencsére nem kelt fel a kicsi lány, így nyugodtan befejeztem a sorozatom utolsó részét is. Miután hazajött mindenki, gyorsan átbeszéltünk még néhány dolgot azzal kapcsolatban, hogy, ha unatkozok mit tudok csinálni, ha baj van, kit hívjak, és a többi. Elbúcsúztam tőlük, és jó utat kívántam nekik. 

CSÜTÖRTÖK: 

És eljött az első egyedül töltött napom Hendonban. Nem mondom, másra számítottam. Azt hittem pihenni fogok egész nap, és ki sem kelek az ágyból. Ehelyett már reggel nyolckor mást se csináltam, csak forgolódtam az ágyban. Lementem, reggeliztem, majd átmentem Dov unokatestvérének házába segíteni. Talán az eddigi egyik legrosszabb élményem volt. Most először éreztették velem azt, hogy mennyire kívülálló vagyok. A férfiú már épp készült beszólni az akcentusom miatt, majd rájött, hogy helyesen, magyar akcentus nélkül beszélek, de úgy gondolta ezt megosztja velem, miután a nő szimplán azt hitte román vagyok. Mást sem tudtam tenni, csak savanyúan mosolyogni, és inkább elvonultam a porszívóval. Úgy éreztem mindenkinek jobb lesz. Miután végeztem, és megkaptam a fizetésemet érte, gyorsan hazajöttem, és összekészülődtem. Hajat mostam, rendbe tettem magam, és útnak indultam: ideje volt bevásárolni. Miután bejártam a fél várost, hogy mindent megvegyek, nekiálltam a macaronnak. Életemben először csináltam, és ahhoz képest nem is lett rossz. Átjött este Talia férje és apukája, valamit betettek a mélyhűtőbe, szóval küldtem velük pár áfonyás macaront a lányoknak. Remélem ízlett nekik. És remélem jól esett nekik, hogy gondoltam rájuk. Arra gondoltam, hogy holnap kókuszosat fogok csinálni, és abból is küldök nekik. Remélhetőleg az már jobban fog sikerülni.

Összegzés: 

Nehéz napokon vagyok túl. I mean, NEHÉZ napokon. Honvágyam van, és minden bajom van. Sokkal nehezebb így, hogy egyedül vagyok. Csendes, és idegen a ház is kicsit. Niko sincs itt, szóval tényleg egyedül egyedül vagyok. Alig várom, hogy jöjjön Kincső végre Hendonba, és bandázzunk egyet. És alig várom, hogy visszajöjjön a család. 

Niki x

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Három napos gyors összefoglaló

Egy hónapos összefoglaló

Heti összefoglaló 2/2