8/8

Új hét, új hétfő, mégis teljesen más, mint a múltheti hétfő. 

Nos, reggel felkeltem fél hétkor, felöltöztem, lementem, és felkeltettem Haileyt. Leültünk reggelizni, lelkiekben készültem, hogy na megyünk oviba, majd lejött Dov szólni, hogy ma és holnap amúgy nem megy Hailey oviba, mert most van a zsidó újév, és ilyenkor nincs ovi. 

Juhé, elfelejtettek szólni. Ha tudom, nem keltem fel szegénykémet reggel hétkor. Esküszöm sajnáltam Őt, hogy kirángattam feleslegesen az ágyból. Aludhatott volna nyugodtan, én meg kirángattam, hogy "GYERE HAILEY MUSZÁJ FELKELNED, MERT MÉSZ OVIBA". Aha, nem. 

És, ha már ébren voltunk, játszottunk, ettünk pár falatot. Úgy tűnik megbetegedett szegény, szóval nagyon nyűgös volt ma. Szinte már azért is sírt, hogy pisilnie kell. Kegyetlen nehéz volt ma vele. 

Majd Victoria elvitte mindkét gyerkőcöt valamelyik családtaghoz, így rengeteg időm volt, hogy elvégezzem a házimunkát, amit beterveztem mára. 

Rendrakás, helyrevágni a konyhát, felporszívózni, mosni, összehajtogatni a ruhákat a szárítóról. Szerencsére mindennel kész lettem, és hajtogatás közben még sorozatot is tudtam nézni. 

Majd elkészültem a vacsorára, amire hivatalos voltam Victoria húgáékhoz. Még mindig nagyon szeretem őket. Egyre többet beszélgetünk, és egyre többet tudunk meg egymásról. 

Az odautat gyalog tettem meg. Nagyjából húsz perc volt az út, tizenöt, ha edzőcipőben vagyok és nem magassarkúban. Esett, de még ez sem vette el a kedvemet. Direkt olyan útvonalon mentem, ami keresztül megy egy kisebb parkon. 

Le kell szögeznem: ITT RENGETEG MÓKUS VAN. Életemben nem láttam ennyit! Komolyan! Olyanok, mint nálunk a keletiben a galambok! ( Köszönöm Anita a hasonlatot, imádtam) 

Szóval mikor odaértem, kicsit rosszul éreztem magam, mert nagyon korán érkeztem. Én voltam az első, aki ott volt. Bár nem bánom, mert így tudtam a lányokkal beszélgetni. 

Végül megérkezett Victoria is a gyerekekkel és a kutyával. Ott voltam még velük egy darabig, majd hazaindultam. Tudtam, hogy nem szabad sokáig maradnom, mert, ha későn érek haza, nem tudok aludni eleget, és annak a holnapi Niki nagyon-nagyon nem örülne. Szóval bölcsen úgy döntöttem, hogy hazaindulok.

Sötét volt már, az eső is igencsak esett, viszont mindent felülmúlt a látvány. A kicsi, kis tipikus angol házak, ahogy kiszűrődött a fény bentről, az előtte lévő kis kocsifeljárók, és maga az egész környezet. Annyira meghitt volt. Szinte olyan érzésem volt, hogy karácsony van. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy félnem kéne az utcán, mert sötét van. Kifejezetten úgy éreztem, hogy itt végképp nem érhet semmi baj. Pedig sikátorban is mentem, meg erdősebb ijesztő helyen, de még ott sem kapott el cseppet sem bármiféle félelem. 

Szóval, igen, eltelt egy hét, és még mindig jól érzem magam. Ma kiderült, hogy október 10-től a család elutazik -God knows where- és én addig szabad vagyok. Úgy döntöttem nem megyek haza. Nem emlékszem mit mondott Dov, hogy 18-ig, vagy 28-ig nem lesznek itthon, de mindkettő sok idő. Nagyon sok. Úgy döntöttem az idő alatt szétnézek Londonban, és nyaggatom kicsit Tanyat és Taliát. Sokat fogok sétálni, és megpróbálok minél több ismerőst szerezni itt. Talán rajzolok és festek is. És angolozni fogok. Venni akarok egy füzetet, és szavakat írni bele témánként. Igazából már csak a szókincsemet kell bővítenem és szuper leszek. 

Kitartást nekem ehhez a héthez. 

Niki x