4/4

Szóval, azt hiszem tisztáznom kell valamit. 

First of all, nem poénból vagyok kint. Nem azért, mert nekem hú de király minden. Nem unatkozni jöttem ki, és nem azért, mert itt semmit nem kell csinálnom és kapok érte pénzt, tök király. 

Ami azt illeti, eszméletlen nehéz. Távol lenni az anyukámtól, a családomtól, a barátaimtól. Nap, mint nap más gyerekeivel foglalkozni, más házát takarítani. 

Úgy, hogy azért érezd otthon magad, mert hát, lényegében ez az új otthonod. De azért tudod, hogy mégsem otthon vagy, mert nem a saját szabályaid szerint élsz, és érzed, hogy igenis ez a munkahelyed lényegében. 

Az oké, hogy lényegében a munkahelyem a gyerekszoba lett és a szőnyeg, amin játszunk, de ez egy igazi munka. Komoly, és rengeteg felelősséggel jár.

Én felelek két gyerekért, ha úgy van, én felelek azért, hogy rend legyen a házban, én felelek azért, hogy minden rendben működjön. Én felelek azért, hogy a szülők nyugodtan csinálhassák a dolgukat úgy, hogy nem zavarja őket senki abban. 

Nem leányálom, mielőtt bárki is azt hinné, hogy mekkora királyság ez az egész, és semmi problémám az életben, van aki etessen, van hol aludnom, egy király házban élhetek, és a család is tök aranyos. 

Ez mind szép, és jó, de heló. Attól még, dolgozok, megdolgozom azért a pénzért, amit megkeresek ezzel. Az pedig már ismét egy másik történet, hogy megpróbálom kihozni belőle a legjobban, és mindig arra összpontosítani, hogy a jót lássam mindenben.

Mindegyik éremnek két oldala van.

Az egyik oldala valóban az, hogy egy gyönyörű és modern házban élhetek Hendonban, egy csodás családdal, egy versenyképes fizetéssel, teljes ellátással, van egy csodás szobám és fürdőszobám, és nincs semmire gondom, ami a számlákat illeti, vagy az ennivalót. 

Az érem másik oldala viszont fájó. Hiányzik a családom, hiányoznak a barátaim, hiányoznak a kutyáim, és az ágyamban akarok aludni. Érezni akarom az otthoni illatot, meg akarom ölelni anyukámat, és végre a szemébe akarok nézni. Minden nap egy kicsit honvágyam van, de nincs arra időm, hogy ez felülkerekedjen rajtam. 

Idegesít, hogy egyszerűen képtelenség otthon megtanulni úgy angolul, hogy gátlások nélkül beszélgess utána ízig vérig brit emberekkel. Hogy ne legyen benned az, hogy na akkor most hogyan is vannak helyes sorrendben a szavak. Öt nap kellett ahhoz, hogy már ne kelljen mindig azon agyalnom, hogy mit mondok, és fordítgassam magamba. 

És ami nem pletyka, hanem tényleg eszméletlen igaz: ragad rád a nyelv kint. Még egy hét sem telt el, de megszámolni sem tudom hány szót tanultam már meg Haileytől, és a szülőktől. Egyszerűen, átveszed tőlük: a szavakat, a hangsúlyozást, a kiejtést. Rááll a nyelved és a füled is. Ezt a részét rettentően élvezem. Élvezem, hogy fejlődök. 

Na de, lássuk egy au pair nem éppen csodás napját: 

A reggel még jól is telt: Hailey velem jött le, és ma volt az első nap, hogy egyedül reggeliztünk. Megkért, hogy egyek vele én is, így megettem én is egy joghurtot amíg evett. Majd lejöttek a többiek is. Ma egyedül vittem oviba a csajszit, így megreggeliztünk, és felöltöztünk. Kicsit nehézkesen ment, de sikerült. Mehettünk az oviba. 

Útközben elkezdett esni az eső is, de végül mire odaértünk elállt. Elhangzott Haileytől a kedvenc mondatom is ma:

 "If I go to the nursery don't say "Bye" to me, okay Niki?" 

Nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. Túl aranyosan mondta ezt. Így mikor odaértünk, nem mondtam semmit, csak integettem. Mikor hazaértem, nekiláttam a napi teendőimnek. 

Keddet és csütörtököt tűztem ki a azoknak a napoknak, amikor a nagyobb házimunkákat is elvégzem, gondolok itt a mosásra, vagy éppen a felmosásra, porszívózásra. Ma kiporszívóztam mindhárom emeleten, kimostam két adat ruhát, és emellett elvégeztem a napi rutint: letakarítottam a konyhapultokat, és az üvegasztalt is, amin enni szoktunk. 

Ezután pihentem egy kicsit, ebédeltem, végül elvittem Theot egy kicsit sétálni. 

Nos, szegénykém elég nyűgös volt. Üvöltött, mint a sakál, de egyetlen könny sem jött ki a szeméből. Végül sikerült kicsit lenyugtatni őt, majd el is aludt. Tettünk egy kört a közeli parkban - ahova ezer éve terveztem kimenni -, majd hazajöttünk. Hajat mostam, majd elmentünk Haileyért. Ezután elmentünk Dov anyukájának házába egy kicsit, ahol Hailey ismét elkezdett egy kisebb katasztrófához hasonlítani. Nem fogadott szót, hisztizett, vagy egyszerűen meg se hallotta, amit mondunk. 

Miután hazaértünk, akkor kezdődött csak igazán a katasztrófa. 

Hailey egyszerűen képtelen volt viselkedni. Mindenért puffogott, nem akarta megenni a vacsoráját, és az Istenért sem fogadott szót. Nem csak nekem, senkinek. 

Dov már üvöltött vele (komolyan, szó szerint), de az sem igazán használt. Fürdésnél már kicsit szófogadóbb volt, meg az öltözésnél. Nagyon hiperaktív a kislány a napokban. 

Bűntudatom volt, hogy egyszerűen nem hallgat rám, és milliószor el kell Dovnak mondania neki, hogy hallgasson rám. Magamban kerestem a hibát, hogy mi a fenét csinálok rosszul. Annyira rosszul éreztem magam, hogy ezért bocsánatot kértem Victroiától, aki értetlenül állt velem szembe. Nem értette miért kérek ÉN bocsánatot, miközben neki kéne tőlem bocsánatot kérnie a kislány viselkedése miatt. Ugyanúgy rájuk sem hallgat, mint rám, és ez nem az én hibám. És csak reménykedni tud abban, hogy nem veszi el Hailey viselkedése a kedvemet ettől, és itt maradok velük. 

Nyugi Victoria, egy ideig még biztosan nem szabadultok tőlem.

Niki x